Projekt innováció tartalma
A szoftverek napjainkban jóval komplexebbek és nagyobb méretűek, mint akár csak 10 évvel ezelőtt. Minden szoftver meghatározott célközönség számára készül, értelemszerűen egész más kihívás elé állítja a fejlesztőt egy játékprogram vagy egy banki rendszer megépítése. Éppen ezért, amikor egy szervezet komoly összegeket kíván fejlesztésre fordítani, kiemelten fontos szempont, hogy a végeredmény megfeleljen a megadott követelményeknek, s legfőképp persze a végfelhasználók igényeinek. A szoftvertesztelés tehát már nem egyszerűen hibák felkutatása, hanem egy összetett folyamat, melynek végeredménye a kifejlesztett szoftver megfelelőségének biztosítása.
A komoly probléma a fejlesztés kapcsán a változtatások és azok következményeinek nyomon követése. A projektben talált hibák javítása újabb változásokat eredményez, s nagyon gyakran előfordul, hogy az adott rendszer komplexitása miatt a hibajavítások során újabb hibák keletkeznek. Minél később kerül kijavításra egy hiba, annál nagyobb az elvégzendő módosítással járó időráfordítás és költség.
A JARTA+ innováció az informatika területén, Java programnyelven, az automatizált teszteszközök piacán kínál újszerű szoftverteszteszközt, Ezen belül a statikus analízis, debugging, programkarbantartás és a statikus regressziós tesztelés területén hoz létre, illetve fejleszt tovább új eredményeket.
Az innováció fő funkciója a hatásanalízis. A hatásanalízis azt vizsgálja, hogy egy az adott szoftverben található információk, változók a program milyen egyéb részeire vannak hatással. Vizsgálható egy vagy egyszerre több utasítás hatása, vagy akár egy utasításhoz kapcsolódó egy vagy több változó hatása, továbbá egy vezérlési gráf csomóponthoz kapcsolódó egy vagy több változó hatása is. A hatásanalízis lehet közvetlen és teljes hatáskörű ill. előre vagy visszafelé történő hatásvizsgálat is.
